feher_imreneFehér Imréné (Sebhelyi Margit) vagyok, 1964.08.08.-án Karcagon születtem.

Nagyszüleim már, gyermekkoromban megismertettek a söprűkötés, kosárfonás és kenyérsütés rejtelmeivel.

Kukoricatörés idején megmutatták, hogy fosztásból mi mindent lehet készíteni, de minket, gyerekeket csak a csuhébaba érdekelt. Az évek múlásával ezek egy része feledésbe merült. Az általános iskolát Kenderesen végeztem 1978.-ban. Szolnokon az Egészségügyi szakiskolában ápolónői végzettséget szereztem 1981.-ben. Kisújszálláson a Szociális Gondozási Központban dolgoztam, és itt ismerkedtem meg Balogh Károlyné Erzsikével.

Foglakozásokat tartott az ott élő idős embereknek. Nekem is nagyon megtetszettek ezek a foglalkozások. Érdeklődve figyeltem, hogy a szalmából és csuhéból néha milyen egyszerű és néha milyen bonyolult technikával lehet szebbnél szebb tárgyakat készíteni. Magam is megpróbálkoztam a szalma, és csuhéfonással, ami nagyon megtetszett. Nem áll tőlem távol a kézművesedés mivel már gyerekkoromban meg tanultam hímezni, fonni, kötni.

Felnőtt ként a kötés és a csipkeverés rejtelmeivel is megismerkedtem. 3 éve tagja lettem a Szalma, és Csuhéfonók egyesületének. Ma már aktívan részt veszek az egyesület munkájában. Segítek az évente 3 alkalommal megrendezésre kerülő táborok előkészítésében, megrendezésében.

A meghirdetett kiállításra minden évben készítek kiállítási anyagot, ami a kisújszállási Papi Lajos Alkotóházba kerül bemutatásra.

2012.-ben Békéscsabán Népi Játszóházi Foglalkozásvezető végzettséget szereztem

Megvásárolható termékek