Erdélyi néptáncosok az Ízházban

A Közösség a Megújuló Vidékért Egyesület által megnyert nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt HUNG-2016 pályázat adott lehetőséget arra, hogy a szentegyházi (Erdély, Hargita megye) Reménység Néptánc együttessel partner kapcsolatot létesíthessünk. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Ízházunkban fogadhattuk őket a múlt héten. Ajándék meglepetésként értékbatyut készítettünk, melyeket Kovácsné Kálnai Róza (Mezőtúr) tulipános mézeskalácsa, Móga Péter és Melinda (Mezőtúr) fehércsokis méze, Kovács István (Karcag) lekvárja, Búsi József és családja Miska kancsó alakú hűtőmágnese és a Mezőtúr Város Önkormányzat által felajánlott Mezőtúr és a Körös-menti ízek könyvek gazdagítottak. Ezúton is köszönjük szépen termékeiket. Helyi termékeink, helyi értékeink méltón képviselik településünket, a Nagykunságot, igaz, tisztaszívű emberek ajándékai lettek.

Burus Ella Mária a néptánc csoport vezetője hazautazásuk után eme kedve szavakat írta nekünk:

,,…mert én reszketve és fanatikusan keresem a világ szívének ajtaját , s egy jó szóért, amit adtok a székelynek , leborulok előttetek. „ Tamási Áron                                         

Mi nemcsak jó szót , hanem lehetőséget az Anyaország megismerésére , szeretetet, gazdag ízeket ,finomságokat  kaptunk tőletek. Gazdag batyuval  térünk haza a Hargita aljába . Isten fizesse !!! A maroknyi székely csoport nevében Burus Mária Ella”

Várunk vissza benneteket! Mindig szeretettel gondolunk rátok Ella….

2017 erdelyi neptancosok az izhazban 01
« 1 A 6 »